Posted on

Gépjármű fertőtlenítés

Gépjármű fertőtlenítés – a jogos elvárás

A közösségi- és tömegközlekedés terén eddig is fontos volt a megfelelő higiénia biztosítása, hiszen senki sem szeret büdös és koszos járművekben utazni. Az elmúlt hónapokban azonban a tisztaság, vagyis inkább a sterilizálás iránti igény ezen a fronton is megerősödött. Az utasok elvárják, a sofőrök pedig a saját egészségük megőrzése érdekében a lehetőségeiknek megfelelően biztosítják ezen igényeket. Azonban míg a gépjárműveket egy pórszívóval viszonylag egyszerű kitakarítani, a fertőtlenítés a már jól ismert háztartási eszközökkel nem feltétlenül valósítható meg. Persze vegyszeres vízzel és törlőkendővel a felületek lemoshatók, az anyagok károsításának a kockázatával.

E mellet a törlőkendős, vegyszeres fertőtlenítés nem sterilizálja sem a klímát, sem a légteret, vagyis a felületeken való takarítás sajnos nem sokat ér.

Létezik 100 %-os megoldás a gépjármű fertőtlenítésére?

Bátran állítjuk, hogy igen! Hiszen az ózon több százszor hatékonyabb fertőtlenítő hatással bír, mint a klór! A hihetetlen fertőtlenítő hatásának köszönhetően az ózongáz a buszok, taxik és az egyéb tömegközlekedésre alkalmas járművek zárt beltereit egy gombnyomással fertőtleníti. Vagyis egy ózongenerátor segítségével egy időben végezhető el:

  • a jármű belterében található felületek (ülések, műszerfal, kormány, …) fertőtlenítése
  • a levegő sterilizálása
  • és a klíma fertőtlenítése.

Ózonos gépjármű fertőtlenítés – kiknek ajánljuk?

Elsősorban taxisoknak és buszvezetőknek, illetve azon utazási irodáknak vagy szolgáltatóknak, akik saját járműparkkal rendelkeznek. Másodsorban pedig természetesen minden járműtulajdonosnak, még azoknak is, akik csak a gépjármű klímáját szeretnék fertőtleníteni. Utóbbi esetben a saját ózongenerátor készülék hatalmas előny, hiszen egy egyszeri beruházással évekre megoldott az ózonos klímafertőtlenítés és többé nem kell a szolgáltatóknak alkalmanként súlyos tízezreket fizetni.

Gépjármű fertőtlenítés ózonnal – így csináld

A teljeskörű gépjármű fertőtlenítéshez az ózongenerátor készüléket helyezzük a jármű egyik ülésére. Fontos, hogy a generátort ne a lábtérben helyezzük el, ugyanis az ózongáz 48x nehezebb, mint a levegő, így úgy is lefelé fog szállni. Ha elhelyeztük a készüléket, akkor kapcsoljuk be a jármű belső keringetését, közepes fokozaton. Ügyeljünk arra, hogy a légbefúvók az ózonos levegőt a szélvédőre vagy a gépjármű felső részébe fújják. 

Figyelem!  Az ózonos gépjármű fertőtlenítés során, ha a klímát is szeretnénk sterilizálni, akkor az akkumulátort érdemes töltőre kapcsolni.

Személyautók fertőtlenítéséhez javasolt ózongenerátorok:

Mikrobuszok sterilizálásához javasolt ózongenerátorok:

Nagy buszok és tömegközlekedési járművek fertőtlenítéséhez javasolt ózongenerátorok: