Posted on

Az ózongenerátor hatása

Több kérdést is kaptunk az ózongenerátor hatása témakörben, ezért most összeszedtük és megválaszoljuk a leggyakoribbakat.

Az ózongenerátor hatása a növényekre

Ha az ózongáz a mikroorganizmusok számára halálos, akkor minden élőlények számára erősen mérgező! És ez alól a növények sem kivételek. A virágok és levelek az ózonnal érintkezve oxidálódni kezdenek, valamint gátolja a fotoszintézist és a gyökérlégzést, amely végül az évek óta gondozott növényünk pusztulásához vezet.

Épp ezért az ózonos fertőtlenítést megelőzően ki kell vinni a növényeket a sterilizálásra szánt légtérből!

Az ózongenerátor hatása az élelmiszerekre

A vendéglátásban nem újdonság az ózongenerátoros konyhai fertőtlenítés, hiszen gyorsan és egyszerűen sterilizálhatóak a pultok, az előkészítő felületek és az eszközök is. A technológia pedig az olcsóságának és rendkívüli hatékonyságának köszönhetően pedig már az otthoni konyákba is beköltözött.

Épp ezért jogos a kérdés: ha az ózongenerátor minden mikroorganizmust elpusztít, akkor milyen hatással van az ételeinkre?

Semmilyen! Ugyanis az ózongenerátoros fertőtlenítés során az ózon maradéktalanul lebomlik, így az ételek ízében és állagában semmilyen változás nem történik! Sőt, az egyes készülékek segítségével maga az élelmiszer is fertőtleníthetővé válik.

Az ózongenerátor hatása a rovarokra

Maga a technológia kiválóan alkalmas a poratkák, ágyi poloskák, hangyák, pókok, molyok és az egyéb, a háztartásokban fellelhető rovarok elpusztítására. A kezelések száma azonban már erősen függ az adott készülék ózongáz kapacitásától. A kiskapacitású (kevesebb óránkénti ózongáz kibocsátás) készülékek esetében egy-egy kezelés legalább 60 perces és többször ismétlendő. Az ipari kapacitású gépek viszont már pár perces rovarírtásra is képesek.

Specialista tipp: a háztartási- és az ipari ózongenerátorok esetében is érdemes rendszeresen elvégezni a kezelést, ugyanis a rovarok nem szívesen térnek vissza a számukra pusztító környezetbe.

Az ózongenerátor hatása az emberekre

A leggyakrabban feltett kérdés pedig ez: milyen hatással van az ózongenerátor az emberi szervezetre? Az előírások betartásával semmilyen! Azonban a kíváncsiság többször győz, mint kéne, aminek sokszor kellemetlen tünet a vége. Az ózongáz az emberi szervezetre ugyan olyan káros hatással van, mint bármilyen élőlényre. A gáz belélegzése irritálja a légutat és roncsolhatja a tüdőt, épp ezért már egyetlen egy kezelés során is tilos a zárt térben tartózkodni. A fertőtlenítés után pedig legalább 30 percig kell szellőztetni!

A „csak látni akartam, hogy működik” és a „kíváncsi voltam, hogy milyen” kifogások helyett inkább tartsuk be az előírásokat. A megfelelő működésről pedig a szellőztetés után is meggyőződhetünk, hiszen a fertőtlenítés után nem marad más, csak a frissesség illata.